Miért hibázik az agy?

Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy az emberi agy egy objektíven működő gépezet, amely képes tökéletesen irányítani bennünket. Pedig ez a hiedelem nem is állhatna távolabb az igazságtól – az agyunk nagyon sok hibát követ el, különösen a gondolkodási folyamat során. Az agyunk életünk során kifejlődött szűrőket használ, amelyek segítenek a túlélésben. Viszont, amire akkoriban – amikor kis csoportokként barlangokban éltünk – volt szükségünk az nem feltétlenük praktikus vagy alkalmazható a mai modern életünkre.

Ezeket a szűrőket kognitív előítéleteknek nevezzük. Ezek nem az agytekervényeinkben ejtett hibák vagy neurológiai rendellenességek eredményei; céljuk van, és nem az intelligenciaszintünket tükrözik. Megfelelő körülmények között mindannyiunkban aktiválódnak. Lényegében arra késztetnek, hogy eltérjünk a racionális gondolkodástól.

Hogy miért? Több okból is:

Az agyunk erős, de vannak korlátai. Ezért úgy van beprogramozva, hogy automatizálja döntéshozatalunkat, és ezzel időt és energiát takarítson meg. Ha órákig kellene gondolkodnunk minden egyes döntésen, sokkal kevesebbet hoznánk meg.

De hogyan is néznek ki ezek a kognitív torzítások a gyakorlatban? Íme néhány példa:

HATALOMMAL SZEMBENI ENGEDELMESSÉG

Ezt gyakran alkalmazzák (rosszul) a reklámokban. A hatalommal szembeni engedelmesség azt a természetes hajlamunkat írja le, hogy egy tekintélyt képviselő személy véleményét és utasításait hitelesnek és fontosnak tartjuk. Így hajlamosabbak vagyunk követni is ezeket az utasításokat. A tekintély ebben az értelemben nemcsak vezetőt jelent, hanem szakértőt, szakembert, nagy tudású személyt, orvost, ügyvédet, tudóst, népszerű sportolót, tanárt, stb.

Mivel nem tudhatunk mindent a világon, mások szakértelmére és tudására kell hagyatkoznunk. Meg kell bíznunk a szakértőkben, szakemberekben, orvosokban és más tekintélyekben. De jó, ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy agyunk csak a tekintély miatt késztet arra, hogy kövessünk valakit, nem feltétlenül a mondanivalójának tartalmi minősége miatt. Ezért a szakértő szándékainak, hátterének ellenőrzése vagy saját okaink – amelyek miatt az adott személy mondandója értékesnek tűnik – kétszeres ellenőrzése hasznos a hatalommal szembeni engedelmesség kordában tartásában.

Hol figyelhető meg ez a torzítás? Valószínűleg számos valós példát tudunk felidézni brutális vezetőkre a történelem során, akiket emberek követtek, akikért öltek, vagy akikért meghaltak. A vezetők kihasználhatják hatalmukat a saját előnyükre. Ez azonban vonatkozhat olyan vallási vezetőkre is, akik arra használják befolyásukat, hogy meggyőzzék követőiket. Itt is felidézhetünk néhány eseményt a közelmúltból, amelyek vallási indíttatású brutalitásról és háborúról szóltak.

Több száz kisebb ilyen eset történik naponta. Mint említettük, ezt a torzítást gyakran alkalmazzák reklámokban. Fehér köpenyes színészek (feltehetően fogorvosok) fogkrémeket ajánlanak, mert az ő véleményüket értékesebbnek tartjuk, mint egy véletlenszerű személy ajánlását. Egy sikeres Dell-reklámban Sheldon Cooper (pontosabban a színész Jim Parsons, aki Sheldon Coopert, a The Big Bang Theory című tévésorozat hírhedt szuperintelligens karakterét alakítja) Dell számítógépeket árult. Vajon Jim Parsons ért valamit a számítógépekhez? Nem igazán, de mi a sorozatbéli kockára asszociálunk, aki mindent tud róluk, és ezért hajlamosak vagyunk tudat alatt megbízni a tanácsaiban. Tehát, bár általában jó, ha követjük a társadalom tekintélyes személyiségeinek, például ügyvédeknek vagy orvosoknak az útmutatásait, mégis el kellene gondolkodnunk azon, hogy honnan ered az a tekintély, és hogy pontosan mire is próbálnak rávenni minket.

Tény, hogy a tekintélyt könnyű imitálni. Egy fogkrémreklámban elég valakire fehér köpenyt húzni, és az agy tudat alatt máris nagyobb súlyt ad azon személy véleményének. Az interneten néha elég, ha valaki azt állítja magáról, hogy ügyvéd, és kevésbé fontossá vagy nyilvánvalóvá válik, hogy erősen félrevezető tanácsokat ad.

A hatalommal szembeni engedelmesség komoly probléma a politikában. Ha egy bizonyos politikai személyiség karizmát, vezetői képességet vagy más, a tekintélyhez társított jeleket mutat, az emberek ezeket a tulajdonságokat gyakran fontosabbnak tartják, mint a beszéd tartalmát. Nem az érveik minősége és hitelességük miatt, hanem az önbecsülésük és a tekintélyt sugárzó aurájuk miatt. Ez az egyik oka annak, hogy az olyan figurák, mint Hitler, ilyen széles körű támogatást tudtak szerezni. Ő az embereknek arra a veleszületett hajlamára apellált, hogy kövessék a tekintélyeket és bízzanak bennük. Ez nem a mi hibánk, hiszen az őskor óta így van beprogramozva az agyunk, de vannak módszerek, amivel ezt minimalizálhatjuk.

Mit tehetünk a hatalommal szembeni engedelmesség ellensúlyozása érdekében? Néha csak kérdezzük meg magunktól: a) Valóban szaktekintély az adott területen? b) Vannak-e olyan indokok, amelyek alátámasztják a szaktekintély véleményének igazságtartalmát? c) Ellenőrizzük le kétszer is, hogy miért követünk vagy szavazunk bizonyos politikusokra. Azért, mert kompetensnek érezzük őket, vagy valóban pontosan tudjuk, hogy mit képviselnek? Le tudjuk-e írni ezeknek az embereknek a valódi lépéseit, jellemzőit és politikáját, amelyek alátámasztják hozzáértésüket?

SAJÁT- ÉS KÜLSŐ CSOPORT ELFOGULTSÁG

A saját- és külső csoport elfogultság az egyik legbizarrabb és leggyakoribb torzítás. Csoportokba rendeződünk a túléléshez, és így alakult ki szinte az egész szociális és érzelmi életünk. A csoporthoz tartozás és a csoporthoz való ragaszkodás védelmet nyújt számunkra az egyedüllét veszélyeivel szemben. Erre őseinknek is szükségük volt, amikor a természetes környezetüket irányították. A saját- és külső csoport elfogultság ezzel az életmóddal párhuzamosan fejlődött ki, és arra késztet minket, hogy mindenáron ragaszkodjunk a saját csoportunkhoz. Ez a következőképpen működik: függetlenül attól, hogy milyen csoporttal azonosulunk (osztályunkkal, közeli barátainkkal, egy sportcsapat szurkolóival), az a tendencia alakul ki bennünk, hogy a “saját” csoportunk tagjaihoz jobb és szebb jellemzőket társítunk, mint a “külső” csoport tagjaihoz (pl. a rivális csapat szurkolóihoz vagy a másik iskolába járókhoz).

Mindenféle környezetben működik. Tegyük fel például, hogy a Manchester United focicsapatának szurkolói vagyunk, és ott vagyunk a Barcelona elleni mérkőzésen. Ebben az esetben valószínűleg albagatellizálnánk az általunk támogatott csapat szurkolói által elkövetett erőszakos vagy illetlen cselekedeteket, ugyanakkor keményebben ítélnénk meg az ellenfél csapat szurkolóit, ha ugyanezt teszik. Ugyanez vonatkozna a játékosokra is; ha a csapatunk kapitánya szabálytalankodik valakivel, akkor valószínűleg elnézőbben értékelnénk, amit tett, és elkezdenénk panaszkodni, hogy a sérült játékos csak színészkedik.

Mindig és minden lehetséges környezetben ezt tesszük. Ez olyannyira velünk született tendencia, hogy tanulmányok szerint az embereket véletlenszerűen be lehet osztani egy csoportba olyan emberekkel, akikkel semmi közös nincs bennük, sőt olyanokkal is, akikkel még soha nem találkoztak, és mégis, ha egyszer egy csoportba kerülnek, kedvesebben kezdenek el viselkedni a csoporttagjaikkal, és könnyebben alakul ki ellenséges kapcsolatuk a más csoporthoz tartozó tagokkal. Ez csupán azért történik, mert ez olyan mélyen belénk ivódott, hogy automatikusan aktiválódik, amikor azt érzékeljük, hogy egy csoporthoz tartozunk. Ezzel együtt jár az a tendencia is, hogy kevesebbet gondolunk a külső csoport tagjairól, egy olyan csoportról, amelyhez nem tartozunk. Mint a futballszurkolók példájában, ez nemcsak azt jelenti, hogy azt gondoljuk, hogy mi jobbak vagyunk, hanem azt is, hogy sokkal jobban elítéljük, amit a másik csoport csinál. Identitástudatot fejlesztünk ki az ő kárukra, amely arra a gondolatra épül, hogy ők “rosszabbak” nálunk.

Tulajdonképpen ez a diszkrimináció egyik alapja – az, hogy valaki többet gondol önmagáról és arról a csoportról, amelyhez tartozik, és sokkal kevesebbet a külső csoportról, aminek következményeképpen a valós életben lebecsüli és igazságtalanul bánik a külső csoport tagjaival.

Valószínűleg el tudod képzelni, milyen könnyen vissza lehet élni ezzel az torzítással. A kognitív előítéletekben az az igazán nagy kihívás, hogy automatikusan, reflexszerűen, tudatos gondolkodás nélkül lépnek működésbe. Valójában a tudattalan, úgynevezett automatikus gondolkodásunk részei. Ezért könnyen befolyásolhatnak bennünket. Különösen a marketing és a politikai kommunikáció célozhatja meg ezen előítéleteinket, hogy vásárlásra, vagy szavazásra ösztönözzenek bennünket.

A saját- és külső csoport elfogultságod van megcélozva minden alkalommal, amikor egy politikus a “mi” kontra “ők”, azaz “a mi népünk, ahová mi tartozunk”, és a “mások [illessz be egy csoportot], ahová mi nem tartozunk” retorikát használja. Szó szerint milliónyi ilyen példa van. Talán nem emlékszel, de amikor George W. Bush amerikai elnök háborút akart indítani az Al-Kaida terrorista csoport ellen, és ennek következtében megtámadta Afganisztánt és Irakot, a következő híres beszédet mondta:

“Az amerikaiak azt kérdezik: “Miért gyűlölnek ők minket?”.

Ők azt gyűlölik, amit itt látnak ebben az ülésteremben: egy demokratikusan megválasztott kormányt. A ő vezetőik önjelöltek. Gyűlölik, hogy nekünk vannak szabadságjogaink… Azért állnak ellenünk, mert mi az útjukban állunk.”

Ez egy olyan technika, amely a velünk született saját- és külső csoport elfogultságra apellál. Az olyan szavak, mint a “mi”, “minket”, “miénk”, “ők” és “őket” tipikus példái annak a retorikának, amellyel a beszélő két kategóriára osztja a társadalmat. A célközönség “mi”, a “jók”, “ők” pedig a “rosszak”. Ez a szóhasználat automatikusan kiválthatja az említett elfogultságot. Ráadásul könnyű meggyőzni a célközönséget arról, hogy az azonosított külső csoport potenciális veszélyt jelent (ezt a negatív torzításnál fogjuk látni), és segít mozgósítani az amerikaiakat az ügy érdekében – hogy katonai erőkkel harcoljanak “ellenük”. Valójában rengeteg olyan politikus van a világ országaiban, akik beszédeik során az saját- és külső csoport elfogultság narratíváit használják. Íme néhány példa:

“Nem ismerem el például, hogy nagy hibát követtünk volna el az amerikai vörös indiánokkal vagy az ausztráliai feketékkel szemben. Nem ismerem el, hogy ezekkel az emberekkel szemben rosszat tettünk azzal, hogy egy erősebb, egy magasabb rendű, egy bölcsebb faj, hogy így mondjam, jött és átvette a helyüket”. A híres egykori brit miniszterelnök, Winston Churchill mondta ezt.

“Az országaitok tele vannak amerikai bázisokkal, a bennük lévő hitetlenekkel és az általuk terjesztett korrupcióval”. Ezt hangoztatta az al-Kaida vezetője, Ayman al-Zawahiri, aki a szeptember 11-i támadások 18. évfordulóján (a hírhedt 9/11-es támadások, amelyeket az al-Kaida terrorista csoport a manhattani ikertornyok és más célpontok ellen követett el az Egyesült Államok területén) tartott beszédében arra szólította fel a muszlimokat, hogy támadják meg az amerikai, európai, izraeli és orosz katonai célpontokat.

“Értékeink és identitásunk védelme megköveteli az olaszországi iszlám jelenlét és az iszlám szervezetek szabályozását”. Ezt Matteo Salvini olasz szélsőjobboldali politikus fogalmazta meg.

Látod? Mindig van “mi”, akik valamivel jobbak és hitelesebbek, legyen szó Churchill britjeiről, al-Zawahiri muzulmánjairól vagy Salvini olaszairól. Mindig vannak “rosszfiúk”, nem csak páran, nem csak azok, akik rosszat tesznek, terroristák, gyilkosok és így tovább, hanem egy egész etnikum, egy egész nemzet. Churchill számára Ausztrália és Amerika őslakosai alsóbbrendűek voltak, az al-Kaida vezetője, Ayman al-Zawahiri számára az alsóbbrendű csoport az amerikaiak és azok, akik nem az ő iszlám felfogásukat követték, míg Salvini számára minden muszlim probléma.

Ismétlem, ez a technika Hitler számára is jól ismert volt. Egyszer azt nyilatkozta: “A zseniális vezetőnek rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy a különböző ellenfeleket úgy tüntesse fel, mintha egy kategóriába tartoznának”. Így hoz létre egy könnyen felismerhető külső csoportot, “őket”, “rosszfiúkat”, “ellenségeket”, és nagyon könnyű “őket” hibáztatni néhány rossz dologért, ellenük irányítani a haragunkat, a politikai képviselőink helyett.

De hogyan lehet leküzdeni ezt a saját- és külső csoport elfogultságot? Először is, már az is jó, hogy tisztában vagy ezzel a torzítással. Legközelebb, amikor egy politikustól azt hallod, hogy “mi” kontra “ők”, gondolj arra, hogy ez sosem ilyen egyszerű, és emlékeztesd magad a sokszínűségre, amelyet még a legkisebb csoporton belül is megtalálhatsz. A sokszínűség tehát más csoportokra is igaz. Ne feledd, hogy csak azért, mert esetleg nem ismersz egy csoportot, nem feltétlenül jelent fenyegetést vagy olyasvalamit, amitől félned kellene.

MEGERŐSÍTÉSI TORZÍTÁS

Valószínűleg te is találkoztál már a megerősítési torzítással akár anélkül, hogy felismerted volna. A megerősítési torzítás a tudomány és a tanulási folyamat nagy ellensége. A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy nagyon jók vagyunk az információk felkutatásában, de nem feltétlenül értékeljük az információk objektivitását. Valójában hajlamosak vagyunk olyan információkat keresni, amelyek megerősítik azt, amit már tudunk vagy gondolunk. Minél magabiztosabbnak érezzük magunkat egy kérdésben, annál inkább hajlamosak vagyunk – többé-kevésbé tudat alatt – figyelmen kívül hagyni azokat a tényeket és információkat, amelyek vitatják a meglévő véleményünket, és csak az álláspontunkat megerősítő tényekre összpontosítunk.

Olyan, mintha a Google-n keresnél – olyan eredményeket kapsz, amelyek többé-kevésbé megegyeznek azzal, amit a keresősávba írtál. Rengeteg látszólag releváns információt fogsz kapni, de valószínűleg nem vetted figyelembe, hogy milyen módon kerestél rá. Tegyük fel például, hogy az almát egészségesnek tartod, amikor az alma tápértékét próbálod kutatni. Ebben az esetben valószínűleg azt fogod beírni, hogy “az alma egészséges”, ahelyett, hogy valami semlegesebbet írnál, például “az alma egészségügyi hatásai.”

Az információkat szelektíven gyűjtjük és értelmezzük, hogy megerősítsük meglévő meggyőződéseinket és véleményünket. Akár odáig is elmehetünk, hogy szigorúan ítéljük meg a meggyőződésünket bíráló kritikákat, megkérdőjelezve az adatforrásokat, a szerzőt, a tényeket és azok integritását, miközben a saját meggyőződésünket megerősítő forrásokat nem kérdőjelezzük meg. Ez a kettős mérce kiszolgáltatottá tesz bennünket az álhírekkel és a félretájékoztatással szemben.

A megerősítési torzításnak súlyos következményei lehetnek. Tegyük fel például, hogy egy bűnügyi nyomozást végző rendőrnek gyanút fog egy bűncselekménnyel kapcsolatban, például, hogy ki az elkövető. Ebben az esetben előfordulhat, hogy az összegyűjtött bizonyítékokból alulértékeli azokat, amelyek a saját hipotézisét cáfolják, miközben nagyobb jelentőséget tulajdonít azoknak, amelyek megerősítik azt. Ez veszélyes, mert téves következtetésekhez vezethet. Vagy, ha már vannak előítéleteink bizonyos csoportokkal szemben, például az az érzésünk, hogy a pártpolitikusok korruptak, akkor hajlamosabbak vagyunk olyan forrásokat és híreket figyelembe venni, amelyek megerősítik ezeket a feltételezéseket, és nagyobb súlyt adunk nekik, mint azoknak a híreknek, amelyek pozitív példákat mutatnak nekünk a politikáról és a politikusok munkájáról.

A megerősítési torzítás gyakran a hírek alapja is. Az emberek azért hihetik el ezeket a dolgokat, mert megerősítik már meglévő meggyőződésüket. Ez sem egy új jelenség. Álhírek valószínűleg azóta léteznek, amióta az emberek társadalmakban élnek.

Egy különösen véres eset történt a középkorban. Azokban az időkben az antiszemitizmus általános volt. Sok keresztény abban az időben a zsidókat hibáztatta Jézus haláláért, és kollektívan őket tette felelőssé érte. Már a keresztes hadjáratok idején megkülönböztették a zsidókat, korlátozták a őket bizonyos foglalkozásokban, sárga jelvény viselésére kötelezték őket, vagy akár ki is űzték őket a városokból és országokból (az első európai zsidók kiűzése 1290-ben Angliában történt). Ilyen körülmények között tört ki a 14. század közepén egy rejtélyes betegség, a fekete halál. A betegség az egész Óvilágban elterjedt, és egy évtized alatt 20-25 millió európait és további 35 millió kínait ölt meg. Azokban az időkben az emberek nem tudtak a vírusok és baktériumok létezéséről, ezért az egészségromlást gyakran mérgezésre fogták. Amint a betegség 1346-ban megérkezett Európába, egyesek a zsidókat okolták a kutak megmérgezéséért, amit ma már a szemenszedett átverés példájának tekinthetünk. Ez a középkori átverés pletykák útján terjedt, az emberek egymásnak mesélték el egy olyan korban, amikor még nem volt fogalmuk a médiáról. A kutak a középkori városok infrastruktúrájának fontos részét képezték – az ivóvíz forrását. Az álhírt “megerősítő” bizonyítékok között az emberek azt állították, hogy a zsidókat kevésbé érintette a betegség. Ezt annak tulajdoníthatták, hogy a zsidók elkülönített területeken éltek, nem gyakran jártak nyilvános kutakhoz, vagy annak, hogy vallási szokásaik szigorúbb higiéniát követeltek meg.

Ez a szörnyű összeesküvés futótűzként terjedt, és ennek következtében Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Svájcban, zsidó közösségeket támadtak meg, akik később erőszakos pogromok áldozatai lettek. Zsidók ezrei haltak meg vagy lettek elűzve e hazugság miatt.

De miért hitték el az emberek? Mert azokban a társadalmakban már akkor is sok előítélet és bizalmatlanság volt jelen. Az összeesküvés olyan magyarázat volt minderre, amely megerősítette őket abban, amit hinni akartak, egyszerűen fogalmazva, hogy a zsidók “rossz fiúk”. Az agyunk jobban kedvel egy olyan magyarázatot, amely megerősíti azt, amit már gondolunk, mert időt és energiát takarít meg a hosszas gondolkodással szemben, amit akkor kellene elvégeznünk, ha megkérdőjeleznénk a véleményünket.

Napjainkban is történnek erőszakos incidensek, az átverések és összeesküvések miatt. Indiában a WhatsAppon egy olyan videó keringett, amely azt állította, hogy néhány férfi gyerekeket rabol el. Indiában mintegy 24 embert öltek meg, mert az emberek összetévesztették őket az állítólagos gyermekrablókkal. Valójában a keringő videó hamisítvány volt – nagyon megszerkesztették, és egy pakisztáni gyermekbiztonsági kampányvideóból vágták ki.

De mit tehetünk, hogy ne dőljünk be a megerősítési torzításnak? Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetnek meggyőződéseink, és hogy mindig van igazság még a legabszurdabb elméletekben is. Néhány dolog valóban csak tényszerűen téves és sok mindenben biztosak lehetünk. A megerősítési torzítás szem előtt tartása segíthet abban, hogy nyitottabbak legyünk más magyarázatokra, és próbára tegyük saját szilárd meggyőződésünket. Amikor véleményt alkotunk, próbáljuk meg felmérni, hogy azt tényekre alapozzuk-e. Elvégezted a kutatásaidat? Ha igen, akkor az lett az eredmény, hogy egy másik felhasználó az Instagramon vagy a Twitteren olyasmit írt, ami a saját meggyőződéseddel egybevágott, és emiatt megerősítve érzed magad a véleményeddel kapcsolatban? Több hivatalos forrás felhasználásával biztosíthatod, hogy valóban tájékozott vagy, és nem csapod be magad.

BANDWAGON-HATÁS

Mint korábban említettük, az emberek csoportokban éltek és a csoport többi tagjához való ragaszkodás biztosította számukra a hovatartozást és az életben maradást. A bandwagon-hatás azt írja le, hogy az emberek annál inkább hajlamosak a hiedelmekkel, véleményekkel és elképzelésekkel egyetérteni, minél nagyobb azok támogatottsága mások által. Minél többen hisznek valamiben, annál többen “ugranak fel a szekérre”, függetlenül a tényszerű bizonyítékoktól. Más szóval, ha úgy gondoljuk, hogy egy adott vélemény nagyon népszerű, akkor hajlamosabbak vagyunk elfogadni azt, hogy az adott vélemény népszerűsége miatt a “győztes csapatnak” vélt csapat tagjai legyünk. Ha azt látjuk, hogy a csoport többsége egy bizonyos dolgot csinál, egyre nehezebbé válik nem azt tennünk.

Ez az alapja a divattrendeknek is: minél többet látnak az emberek másokat valamit viselni, annál többen akarják majd maguk is viselni azt. Hányszor fordult már elő, hogy nem tetszett egy bizonyos típusú cipő, de végül mégis vettél egy párat, mert az összes barátod olyat hordott? Hányszor féltél beismerni, hogy tetszik egy művész, és tettetted, hogy nem szereted, mert a barátaid mindig arról beszéltek, hogy mennyire nem szeretik a zenéjét?

Az embereknek van egy megfelelési hajlamuk. Ennek megvannak a maga előnyei. Ha azt tesszük, amit mások, lényegében időt takarítunk meg ahelyett, hogy kitaláljuk, mi mit akarnánk csinálni. Ha megbízunk mások elemzésében, nem kell elvégeznünk a kutatási munkát. Emellett abban is segít, hogy egy csoporthoz tartozzunk. Másrészt nyomást gyakorol ránk, hogy olyan véleményeket támogassunk, vagy olyan dolgokat tegyünk, amelyeket egyébként nem szeretnénk, vagy elutasítanánk.

Egy híres kísérletben az embereknek egy sor botot mutattak, és arra kérték őket, hogy válasszák ki, melyik egyértelműen rövidebb a többinél. Egy ember kivételével minden csoporttagot arra utasítottak, hogy mindenképpen rossz választ adjon. Megfigyelték, hogy az egyetlen nem utasított személy általában a többség véleménye mellé állt, annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt, hogy melyik bot a legrövidebb. Valójában az emberek 75%-a a többség mellett döntene, és rossz választ adna egy egyszerű kérdésre, az alkalmazkodás mélyen gyökerező emberi ösztöne miatt.

Ez a jelenség nagyon hasznos a politikai kampányok és a választási versenyek során: minél több ember látja, hogy mások egy bizonyos pártra vagy jelöltre szavaznak, annál valószínűbb, hogy ő is melléjük áll.

Ez nem jelenti azt, hogy minden, amit valaki tesz vagy szeret, azért van, mert csak követi a tömeget. Mégis, jó, ha szem előtt tartjuk, hogy választásainkat néha mások is befolyásolhatják, akár anélkül, hogy ennek tudatában lennénk, és hogy tetteink tükrözhetik azt a természetes emberi hajlamunkat, hogy egy “győztes” csapathoz akarunk tartozni. Ironikus módon hajlamosak vagyunk kinevetni valakit, akit „birkának” gondolunk, mert követ egy furcsa politikai vagy kereskedelmi trendet.

A valóságban mindannyian hajlamosak vagyunk erre. Leggyakrabban még a politikai részvétel is a körülöttünk lévő emberek, barátaink, társaink vagy családtagjaink hajlamai alapján történik.

Hogyan lehet ellensúlyozni a bandwagon-hatást? Néha szánj időt arra, hogy őszintén elgondolkodj, hogy miért követsz egy bizonyos trendet. Azért, mert neked tetszik, vagy mert a barátaid is szeretik? Idézd fel magadban, hogy miért szavazol egy bizonyos politikai pártra vagy miért vagy annak tagja – valóban tudsz azonosulni a nézetekkel, vagy az a célod, hogy egy hullámhosszon legyél másokkal?

Pozitívum viszont, hogy ezt a torzítást arra is felhasználhatod, hogy jobbá tedd az életed. Társulj olyan emberekkel, akiket csodálsz és tisztelsz, mert könnyen lehet, hogy rádragad a véleményük vagy elkezded utánozni tetteiket. Ezt annak a reményében tedd, hogy igaz, hogy “…annak az öt embernek az átlaga vagy, akivel a legtöbb időt töltöd”, ahogy egy híres idézet mondja. Keress egy olyan szekeret, amiben hiszel, és amire szívesen felugranál.

NEGATÍV TORZÍTÁS

Biztosan volt már olyan, hogy valaki megsértett, vagy rosszat mondott rólad, talán még a hátad mögött is, vagy kudarcot vallottál valamiben, és ez az élmény hosszú időre rányomta a pecsétjét a hangulatodra. Nem számít, hogy más dolgok tökéletesen mentek, vagy mások szépeket mondtak rólad; a negatív visszajelzés úgy ragadt rád, mint egy darab rágógumi a cipődre.

Nyilvánvalóan normális, hogy bizonyos velünk történt dolgok rossz érzéseket keltenek bennünk, hogy néha szomorúak vagyunk vagy szenvedünk miattuk, de az emberi agy úgy működik, hogy a negatív élmények és a velük járó negatív érzelmek hajlamosak jobban megragadni. Egyetlen sértés, negatív visszajelzés vagy egy sikertelen vizsga sokkal nagyobb hatékonysággal és hosszabb ideig rontja le a hangulatunkat, mint a sikerekből vagy dicséretekből fakadó öröm. Tanulmányok szerint egy negatív dolgot három ugyanolyan intenzitású pozitív dologgal kell ellensúlyozni ahhoz, hogy a hatás kiegyenlítődjön.

Ezt nevezzük negatív torzításnak. Ennek a torzításnak korábban létfontosságú funkciója volt fajunk túlélése szempontjából: az embereknek természetes hajlamuk van arra, hogy többet tanuljanak a negatív információkból. Fontos volt emlékezniük a negatív dolgokra és tapasztalatokra, hogy a jövőben el tudják kerülni azokat, például egy medvével való találkozás helyszínét. Az, hogy nem tértek vissza arra a helyre, növelte a túlélés esélyét. Az is csökkentette a csoporton belüli kapcsolatok romlásának esélyét, hogy megtanulták elkerülni az olyan csoporttagokat, akik mindenkit sértegettek, így növelve a túlélés esélyét. Ma azonban már egy teljesen más világban élünk, ami azt jelenti, hogy a túléléshez a legtöbbször valójában nincs szükségünk a negatív torzításra.

Ez a torzítás vagy agyi szűrő azt is jelenti, hogy sokkal gyorsabban tudunk összpontosítani a negatív információkra, mint a pozitívakra. Ez megmagyarázza, hogy miért érdekelnek bennünket jobban negatív hírek, és miért ezek uralják a hírciklust. Azt is megmagyarázza, hogy miért hallunk olyan gyakran fenyegető és félelemkeltő kijelentéseket a politikai üzenetekben – ezek valóban felkeltik a figyelmünket és megragadnak az emlékezetünkben. Minél negatívabb az ábrázolás, annál több negatív érzést és véleményt társítunk a témához. Ez azt is megindokolja, hogy a negatív (fenyegető, erőszakot vagy valamilyen veszélyt megjelenítő) képek miért terjednek futótűzként a közösségi médiában.

De hogyan kellene kezelnünk a negatív torzításokat? Bármilyen közhelyesen hangzik is, az agyunkban priorizálhatjuk a pozitív dolgokat. Ha egyszer beindul a negatív torzítás – rossz visszajelzést kapunk, ami nyomaszt minket -, próbáljunk meg emlékezni arra, hogy a negatív torzítás miatt érezzük magunkat ilyen rosszul, és emlékeztessük magunkat a pozitív dolgokra. A negatív dolgokat jobban meg is jegyezzük, ezért jó, ha időről időre proaktívan felidézzük a pozitív pillanatokat; pozitív információkat kell adnunk az agyunknak, amelyekre összpontosíthat.

ELLENSÉGES MÉDIAHATÁS

Amikor híreket olvasunk, nem csak egy egyszerű szöveget olvasunk. Megemésztjük és értelmezzük az információkat. A saját értékeinken és előítéleteinken keresztül ez a feldolgozási folyamat eltorzíthatja a szöveg eredeti üzenetét. De hogyan is működik ez pontosan?

Ha van egy véleményünk (mondjuk a vegetarianizmusról), hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy a médiatartalom elfogult a véleményünkkel szemben, és sokkal inkább az ellenkező (húsevő) nézeteket részesíti előnyben. Ez fordítva is igaz: ha egy csoport vegetáriánus és egy csoport vegetarianizmust megvető/húsevést preferáló ember ugyanazt a cikket olvassa, mindketten úgy érzékelhetik, hogy a cikk az ellenségnek kedvez, és a saját álláspontjukkal szemben elfogult.

A magyarázat az, hogy a híreket saját előítéleteink és meggyőződéseink szemüvegén keresztül értelmezzük. Azaz, ha a hír nem egyezik a világról alkotott képünkkel, akkor az elfogult, helytelen vagy pontatlan. Ugyanakkor valószínű, hogy egy olyan tudósítást, amely a mi javunkra elfogult nem látunk kiegyensúlyozatlannak – általában nem ugyanazokat a mércéket alkalmazzuk azokra a hírekre, amelyek a mi nézőpontunkkal egyeznek. Minél fontosabb számunkra az adott kérdés, annál inkább érvényesül az ellenséges médiahatás.

Ez más kontextusban is előfordul, például a sportban. A sportrajongók sokkal gyakrabban érzékelik úgy, hogy a játékvezető a csapatukkal szemben elfogult, mint úgy, hogy a csapatuk javára lenne az. Amikor az ellentétes csapatok szurkolói ugyanazt a mérkőzést nézik, gyakran látják a bírót a saját csapatukkal szemben elfogultnak. Ez több mint érzelmi elfogultság. A közelmúltban végzett tanulmányokban arra kérték a szurkolókat, hogy számolják meg, hány szabálytalanságot követett el a két fél. Következetesen azt jelentették, hogy a saját csapatuk kevesebb szabálytalanságot követett el, mint amennyit valójában, így a játékvezető elfogultnak tűnt. 

Ez a hatás a mainstream médiában jelentkezik leginkább, ahol – mint tudjuk – az adott témát sokan követik figyelemmel. Ha egy cikket az álláspontunkkal szemben, elfogultnak vagy “ellenségesnek” tartunk, akkor úgy érezzük, hogy a média torzított módon számol be egy számunkra fontos kérdésről, és így sok embert befolyásol. Vigyázat: ez nem az egyes médiumok minőségének kérdése. Egyes csatornák jobbak, mások rosszabbak, de a mainstream médiumok általában igyekeznek pontosan beszámolni. Egyes cikkek szubjektív kommentárok, de itt most általános tudósításról beszélünk, amelynek legalább meg kellene próbálnia objektívnek lenni. Az ellenséges médiahatás azonban még a legobjektívebb cikkek esetében is aktiválódik. Ez az ellenségesség érzékelésének kérdése, nem pedig a híradás objektivitásának kérdése.

Ilyenkor előfordulhat, hogy az emberek úgy érzik, hogy ez a médium, vagy általában a mainstream média nem objektív, és “eladta magát” bizonyos érdekcsoportoknak. Következésképpen ezek az emberek alternatív forrásokat kereshetnek, gyakran a mainstream médián kívül, amelyek közül néhány kétes minőségű vagy jellegű híreket közöl.

A tisztességtelen politikusok erre a kognitív elfogultságra apellálnak azzal, hogy minden médiát “ellenségesnek” vagy elfogultnak állítanak be, miközben a valóságban általában csak a tényeket közlik, és nem hagyják ki a negatív részleteket. Figyeljük meg, mit tweetelt Donald Trump, a korábbi amerikai elnök a médiáról:

“Mi értelme van a Fehér Házi sajtótájékoztatóknak, amikor a béna média csak ellenséges kérdéseket tesz fel, és aztán nem hajlandó pontosan beszámolni az igazságról vagy a tényekről. Rekord nézettséget értek el, és az amerikai emberek csak hamis híreket kapnak. Nem éri meg az időt és az erőfeszítést!”

Természetesen a média tudósításaiban is vannak kritizálható problémák, de Trump elismerte, hogy azért nem kedveli a médiát, mert nem úgy tudósítottak, ahogy ő akarta. Mégis, ez egy hatékony módja volt annak, hogy az ellenséges médiahatást elősegítse a támogatói körében – hogy ők is bizalmatlanok legyenek a mainstream médiával szemben.

Mit kellene tennünk, hogy ellensúlyozzuk ezt a hatást? Először is, jó, ha tudjuk, hogy az elfogultság létezik, így képesek lehetünk tudatosabban fogyasztani a különböző hivatalos forrásokból származó híreket. Minden hírszervezet rendelkezik legalább némi elfogultsággal, ahogy minden történet is. De ezeket az elfogultságokat valamelyest ki lehet egyenlíteni azzal, hogy sokféle forrásból gyűjtünk információkat. Egy másik stratégia az, hogy megnézzük ugyanarra a hírre adott egyéb reakciókat. Tegyük fel, hogy valaki úgy érzi, hogy egy történet a saját álláspontja felé elfogult, és az ellenkező álláspont támogatói is ugyanígy éreznek. Ebben az esetben valószínűleg a cikk némileg semleges.

KÉPDOMINANCIA

A képdominancia torzítás egyszerű. A képekre általában jobban emlékszünk, mint a szövegre. Az emberek három nappal később valószínűleg az olvasottak 10%-ára emlékeznek. Ha a szöveget egy képpel nyomatékosítjuk, akkor nagyjából 65%-ra emlékeznek. Ezért vannak tele képekkel a reklámok és az internet, hogy felkeltsék a figyelmünket, és olyan módon adják át az üzenetet, hogy jobban emlékezzünk rájuk.

A képdominancia a szöveges információkkal szemben intuitívnak hangzik, de tények és számok is alátámasztják ezt az állítást. Agyunknak mindössze 1/10 másodpercre van szüksége egy kép megértéséhez. Ugyanakkor 200-250 szó elolvasása átlagosan 60 másodpercet vesz igénybe. Az emberek a tanulmányok szerint 6-szor jobban emlékeznek a vizuális információkra, mint az olvasott vagy hallott információkra. Ez a közösségi média működésére és a közösségi média tartalmak terjedésére is ráhúzható. Az infografikákat (azaz a magyarázó képeket némi adattal) 200%-kal gyakrabban osztják meg online, mint a kép nélküli posztokat, és a képekkel ellátott Facebook-posztok több mint 3,2-szer nagyobb elérést (reakciókat) produkálnak, mint a kép nélküliek.

Tisztában kell lennünk ezzel a torzítással, mert intenzíven reagálunk a képekre. Ez különösen azért fontos, mert a képekkel manipulálni tudnak bennünket oly módon, ahogyan valójában nem akarjuk.

A megrázó képeket jóra célra is lehet használni, mint ahogyan azt a következő társadalmi célú reklámok példái is mutatják – a szőrméért tartott állatok leölése ellen és a bukósisak nélküli kerékpározás ellen. A kép közvetíti az üzenetet így emlékezni fog annak tartalmára.

Hogyan tudnak a képek jelentéseket közvetíteni vagy manipulálni az embereket? Nézzük meg az ISIS iszlamista terrorista csoport példáját. Az iraki háború alatt (2004-ben jelentek meg először, és 2017-ben győzték le őket) Irak és Szíria környékén tevékenykedtek, és megpróbáltak egy iszlám alapú államot létrehozni ezeken a területeken. Ezt az államot “kalifátusnak” nevezték. Ilyen kalifátusok már korábban is léteztek, az utolsó a 20. század elején szűnt meg. “Kalifátusukban” az ISIS terrorral uralkodott, és atrocitásokat követett el a helyi lakosság, a jazidi kisebbség és az LMBT emberek ellen. A “nyugatiakat” lefejező ISIS-tagokról készült videók a szervezet online közzétett propagandájának részei voltak. De a képek, amelyeket az ISIS az Iszlám Államuk bemutatására használt, messze álltak attól, ami a valóságban a helyszínen történt:

Mint ebben a példában is, az ISIS gyakran használt nagyon pozitív képeket, amelyek a kalifátust a földi mennyországként ábrázolták, hogy a világ minden tájáról hívják a muszlimokat, hogy csatlakozzanak az erőfeszítéseikhez. Általában nem gondolunk a cikkeket kísérő képekre, vagy arra, amit az interneten látunk. Egy szempillantás alatt látjuk őket, és azok, valamint elemeik gyors érzelmeket váltanak ki belőlünk. Ezért olyan erős torzítás a képdominancia. A veszély abból ered, hogy automatikusan úgy dolgozzuk fel a jeleket és információkat, hogy nem is igazán tudunk róla, vagy nem vesszük észre. A politikai és egyéb kommunikáció folyamatosan célba vesz bennünket, és miközben az agyunk megérti a képeket, nem biztos, hogy teljesen tudatában vagyunk ennek a folyamatnak.

Jó, ha elgondolkodunk a közösségi médiában látott vagy az olvasott híreket kísérő képeken, mivel ezek nagyban befolyásolhatják azt, hogy mit érzünk egy történettel kapcsolatban. Ha egy fontos politikai kérdésről van szó, álljunk meg egy pillanatra, és nézzük meg, milyen képeket használnak – semlegesek, vagy önmagukban is olyan üzenetet közvetítenek, amely hatással van ránk?

HUMOR EFFEKTUS

A humor effektus azt jelenti, hogy az emberek jobban emlékeznek az információra, ha azt humorosnak érzékelik. Egy tanár például felhasználhatja a humor effektust arra, hogy segítsen diákjainak megtanulni egy bizonyos fogalmat egy vicces történettel, amely a gyakorlatban mutatja be azt.

Az emberek általában jobban emlékeznek az általuk humorosnak vélt információkra, mint azokra, amelyeket nem tartanak szórakoztatónak. Ennek az az oka, hogy a humor javítja az emberek memóriáját, akár verbális információkra, például szavakra és mondatokra, akár vizuális információkra, például képekre és videókra próbálnak visszaemlékezni. A humor fokozott érdeklődéshez és energiaszinthez vezet. Emellett csökkenti a negatív érzelmeket is.

A kutatások szerint az emberek a felidézés jelensége miatt jobban emlékeznek arra, ami vicces, és a vicces videók nézése szellemi kikapcsolódásként funkcionál a munkában; az emberek még a nehéz feladatok elvégzése közben is jobban teljesítenek. Egy vizsgálatban azok az emberek, akik vicces videoklipet néztek, kétszer annyi időt töltöttek egy unalmas feladattal, mint azok, akik semleges vagy pozitív (de nem vicces) videókat néztek.

Természetesen ezt a torzítást többször használják reklámokban és nyilvánvalóan az interneten is. A mémek, viccek és vicces videók könnyebben megmaradnak az emlékezetünkben, és sokkal többször osztjuk meg őket, mint az írott szöveget. De a humor fordítva is működhet – jobban emlékszünk néhány olyan történetre vagy mémre, ami kritizál valakit, csak azért, mert vicces volt.

A humor elfogadhatóbbá teszi az elfogadhatatlan dolgokat. Itt nem a “helytelen” humorról beszélünk, hanem arról, hogy bizonyos dolgokat elfogadhatóvá tesz, mert könnyebben lesöpörhetjük őket azzal, hogy “ugyan már, ez csak egy vicc volt”. Ezek lehetnek például a politikai személyiségek elleni igazán csúnya támadások.

A humor például elfogadhatóvá teheti a rasszista vicceket. Nem kérdés, hogy néha ezek is viccesek, de a mögöttes probléma az, hogy az emberek könnyebben megjegyzik őket (a humor effektus miatt a vicces dolgokra jobban emlékszünk). Így a viccen keresztül közvetített üzenetet a közönség könnyebben elfogadja.

A humor képes bizonyos dolgokat közvetíteni, amelyek sokkal rosszabbnak tűnnének, ha egyszerűen kimondanánk vagy állítanánk őket. Ezért gyakran élnek vele vissza a politikai beszédekben olyan dolgok kimondásakor, amelyek egyébként nem lennének elfogadhatóak. Megközelíthetővé tesz egy politikai csoportot, de ezekkel az üzenetekkel új határokat is szabnak annak, hogy mit elfogadható.

Ez nem jelenti azt, hogy mostantól gyanakodva kell nézni az összes viccet; csak legyünk óvatosak a politikai kontextusban, a szatirikus, vicces oldalakon vagy a politikai csoportok oldalain megjelenő humorral kapcsolatban. Néha szánj néhány másodpercet arra, hogy elgondolkodj, vajon az üzenet a vicc nélkül nem lenne-e egy kicsit túlzás.

ALVÓ EFFEKTUS VAGY FORRÁS AMNÉZIA

Az alvóhatás azt jelenti, hogy jellemzően azokra az információkra emlékszünk, amit viccesnek, negatívnak, botrányosnak stb. találunk, de hajlamosak vagyunk elfelejteni az üzenet forrását. Ez a következőképpen történik: hallunk vagy látunk valamilyen üzenetet, de az gyanúsnak tűnik, és emiatt a forrást nem tartjuk hitelesnek. Eleinte nem hisszük el az információt, de idővel előfordulhat, hogy elfelejtjük, honnan kaptuk az információt, és csak arra emlékszünk, amit mondtak. Itt jön a csavar: amint már nem egyértelmű, honnan szereztük az információt, elkezdjük elhinni! Ez azért van, mert elválasztottuk az üzenetet a hírvivőtől, ami növelheti a meggyőző erejét.

Így ragadhatnak meg az emlékezetünkben az álhírek vagy mindenféle eltúlzott számok. “Elfelejtünk” kritikusan viszonyulni hozzájuk, mivel elfelejtettük a forrás megbízhatósági szintjét.

Hol láthatod ezt a mindennapi életben? Ez a szájról-szájra marketing alapja; így terjednek például a termékértékelések. Lehet, hogy egy barátod mondta neked, vagy egy eladó, vagy olvastál egy véleményt valamilyen fórumon. Abban a pillanatban tisztában vagy vele, hogy kit tartasz hitelesnek egy jó termékajánlás kapcsán, de később valószínűleg csak a vélemény lényegére fogsz emlékezni.

Például az, hogy azt hisszük, hogy az oltások autizmust okoznak, az alvóhatás eredménye. Volt egy tanulmány, amely szerint ez bizonyított, de végül diszkreditálták, és később minden tudományos forrásból törölték, mert az állítások hamisnak bizonyultak. Az emberek azonban emlékeznek az eredeti információra, és elfelejtik, hogy a forrás megbízhatatlannak bizonyult.

Ezt az elfogultságot a politikai kampányokban is gyakran alkalmazzák. Lehet egy kitalált átverés, egy hamis negatív történet valamelyik jelöltről, amelyet valami teljesen megbízhatatlan forrás közvetít. Az emberek először bizalmatlanok lesznek az üzenettel kapcsolatban, de később, amikor már elfelejtik, honnan hallották, eszükbe jut néhány homályos negatív állítás a jelöltről. Így, még ha kezdetben valótlannak is tűnt, a galádság rátapadhat a jelöltre. Ez nagymértékben befolyásolhatja a bizonytalan szavazókat, akik kezdetben figyelmen kívül hagyják ezeket az eseteket, mint rágalmazási kísérleteket, de később az alvóhatás miatt csak az üzenet emlékét őrzik meg a forrás nélkül, ami miatt a megrágalmazott jelölt ellen szavaznak.

Az alvó effektus az alapja annak is, hogy miért olyan elterjedtek az álhírek. Az álhírek kitalált vagy hamis hírek, amelyeket azért hoznak létre, hogy félretájékoztassák, vagy propagandával árasszák el a nyilvánosságot. Az emberek eleinte bizalmatlanok lehetnek az üzenettel kapcsolatban, de később, ahogy telik az idő, csak az információt őrzik meg, és megfeledkeznek a forrásról. Ez idővel azt eredményezheti, hogy azok az emberek, akik először bizalmatlanok voltak az információval szemben, később esetleg mégis elhiszik azt.

Az effektus megszűnhet, ha az embereket emlékeztetik a forrásra. Az egyetlen hatékony módja az alvó effektus bármely és minden hatásának leküzdésére az, hogy megkérdőjelezzük és megvizsgáljuk az információ forrását. Ha egy bizonyos információ eljut hozzánk, le kell ellenőriznünk a forrás megalapozottságát, és értékelnünk kell az információ tartalmát, mielőtt az alapján cselekednénk.

RÓZSA RETROSPEKCIÓ

Mindannyian szenvedünk a rózsa retrospekció elfogultságtól. Ha a legutóbbi nyaralásodra gondolsz vissza, milyen kép ugrik be? Valószínűleg valami homokos tengerpart, önfeledt időtöltés a barátokkal, gyönyörű naplemente vagy kilátás a hegytetőről. Nem fognak eszedbe jutni azok az apró bosszúságok, amelyek tönkretették a nyaralást, például a hosszú sorban állás egyes műemlékeknél, a borzalmas ételek vagy az útitársakkal való konfliktusok. Ezek elhalványultak – a nyaralás emléke rózsásabbá vált -, és később aránytalanul pozitív képet idézel fel az eseményről.

A rózsa retrospekció tehát egy elfogult nézőpont, mivel a múltat pozitívabban ítéljük meg, mint a jelent. Számos tényező járul hozzá ennek aktiválódásához; a múltbeli érzelmek kevésbé intenzívek, mint a jelenlegiek, és a múltról absztraktabban gondolkodunk, mint a jelenről, ahol minden apró részlettel foglalkoznunk kell, például a bosszantó feladatok elvégzésével. Az is közrejátszik, hogy már tudjuk, hogyan végződött a múltbeli történet. Tudjuk, hogyan alakultak az események, míg a jelenben nem tudjuk, hogyan végződnek a dolgok, amikbe belefogunk. Így elég sok a bizonytalanság és a stressz. De vajon, a múlt esetében is? Nem, ott csak a bizonyosság rózsaszín képe marad. Lehet, hogy ez a nosztalgiára emlékeztet, de a nosztalgia egy múltbeli élmény utáni vágyakozás, és nem feltétlenül egy elfogult nézőponton alapul. A rózsa retrospekció a múltat rózsás lencséken keresztül szemléli, eltorzítja a valós történetet, és kitörli a negatív bosszúságokat.

Ha az embereknek jó emlékeik vannak a múltról, akkor hajlamosak azt a politikai körülményekre vagy az egész társadalomra is ráhúzni. Az emberek gyakran pozitívabban ítélik a múltbeli kormányokat, mert pozitívan emlékeznek vissza a fiatalságukra. Fiatalkori boldogságuknak azonban valószínűleg kevés vagy annak semmi köze nem volt az adott kormányhoz. A politikai propaganda erősen támaszkodik a rózsa retrospekcióra, és az emberek azon érzéseire apellál, hogy “régen minden jobb volt”. Mint láttuk, ez gyakran csak azért van, mert az emberek az idő múlásával elfelejtik a negatívumokat.

Sok politikus szeret erre a kognitív torzításra hivatkozni. Valahányszor valaki megfogadja, hogy “visszatér a dicsőséges múltba” vagy “vissza a régi időkbe”, az a célja, hogy rózsa retrospekciót váltson ki – a múltra való emlékezésünk aránytalanul pozitív. Lehet, hogy jobb volt, de általában nem a politika miatt. Talán csak azért, mert fiatalabbak voltunk.

Nézzük meg, hogyan néz ez ki egy a Konfederacja, egy jobboldali lengyel politikai párt politikusának beszédében:

“Egy országnyi embert akarok, akik nem utasítják el gyökereiket és hitüket, nem alázzák meg a tekintélyt parancsoló személyeket. Ilyen a lengyel emberek többsége, ők normális életet szeretnének, és józan ésszel való kormányzást akarnak. A lengyel hagyományt evolúciós módon akarják fejleszteni, nem pedig elvetni a félreértett modernség kedvéért…”

Rózsás képet fest a hagyományos Lengyelországról, amelyet a politikai és társadalmi változások és a fejlődés fenyeget. Bele van programozva az agyunkba, hogy bedőlünk annak az érzésnek, hogy régen tényleg jobb volt. Ezért trükkös dolog a politikai meggyőződésünket rózsa retrospekcióra alapozni.

Érdemes észben tartani, hogy a múlt sosem volt olyan stresszmentes, mint amilyennek visszagondolva tűnik, és a jelen gyakran jobb, mint amilyennek az ember azt érzi.

Sources: 1. George W. Bush address: https://www.washingtonpost.com/wp-srv/nation/specials/attacked/transcripts/bushaddress_092001.html; 2. Winston Churchill quote: https://www.bbc.com/news/magazine-29701767; 3. Ayman Al Zawahiri quote: https://www.aljazeera.com/news/2019/9/11/al-qaeda-leader-urges-attacks-on-the-west-on-9-11; 4. Matteo Salvini quote: https://www.brainyquote.com/quotes/matteo_salvini_970885; 5. Antisemitism in Medieval Europe  Source: https://www.anumuseum.org.il/blog-items/700-years-before-coronavirus-jewish-life-during-the-black-death-plague/, https://www.britannica.com/topic/anti-Semitism/Anti-Semitism-in-medieval-Europe; 6. How Misinformation on WhatsApp led to a mob killing in India, The Washington Post, https://www.washingtonpost.com/politics/2020/02/21/how-misinformation-whatsapp-led-deathly-mob-lynching-india/; 7. Melanie Tamble: 7 Tips for Using Visual Content Marketing, https://www.socialmediatoday.com/news/7-tips-for-using-visual-content-marketing/548660/; 8. pictures: www.peta.org, https://www.globalgiving.org; 9. Excerpts from a speech made by one of the politicians from the Konfederacja Party: https://www.pap.pl/aktualnosci/news%2C666017%2Cbosak-polacy-zasluguja-na-kogos-lepszego-niz-duda-czy-trzaskowski.html 

This activity is part of the Project PRECOBIAS